Fõmenü

Címlap
Földhivatali Főosztály
Küldetés és jövõkép
Hirdetmények
Madártávlatból
2012. július 10.

Harmadik alkalommal nyílt meg a KIM Szalon

2012. július 10. 12:09

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) épületében kedden megnyílt „Madártávlatból” címû fotókiállítás négy fiatal mûvész munkáit mutatja be.

Az ünnepélyes megnyitón Navracsics Tibor felidézte, az elsõ KIM Szalon még 2011 elején indult útjára, azóta féléves váltásokban ez a harmadik alkalom, hogy a minisztérium falait fiatal mûvészek alkotásaival díszítik fel. Hangsúlyozta, a tárca missziójának érzi, hogy a fiatalok intézménye is legyen, hiszen õk képviselik az innovációt.

fotó: Árvai Károly

Szemadám György „fontos nyitásnak”, találkozási pontnak nevezte a közigazgatási tárca kezdeményezését, majd úgy fogalmazott, azért is bír különösen nagy jelentõséggel, mert noha a mûvészek nagyon bátrak, egy dologtól mindannyian félni szoktak, ez pedig a hivatal intézménye.

A képzõmûvész kiemelte, a madarak nem pusztán egyszerû élõlények, hiszen a hazaszeretethez vezetõ utat is jelentik, erõt és sokszínûséget szimbolizálnak a magyarság számára. „A madarak konzervatív lények, sok mindenre megtaníthatják az embert” – fogalmazott.

fotó: Árvai Károly

Háttér

A KIM Szalont elõször a 2011. elsõ félévi uniós elnökség idején rendezte meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium azzal a szándékkal, hogy fiatal, tehetséges képzõmûvészeknek adjon bemutatkozási lehetõséget az ide látogató magyar és külföldi tárgyalópartnerek, delegációk elõtt. Mivel a festményeket, szobrokat és fotókat a minisztérium belsõ tereiben helyezték el, az uniós elnökség idején – és az októberben megnyílt II. KIM Szalonnak köszönhetõen azóta is – a tárgyalótermeket és a folyosókat igényes mûalkotások díszítették, díszítik a KIM-ben.

A KIM Szalon ezúttal tematikus fotókiállításnak ad otthont: Kis Dávid, Nehézy László, Palcsek István (Orosházai Körzeti Földhivatal munkatársa) és Somogyi Márk fotómûvészek természetfotóit mutatja be „Madártávlatból” címmel.

(kormany.hu)

 
< Előző   Következő >

Társoldalak

Kormányportál
Agrárminisztérium
Lechner Tudásközpont
NKP Nonprofit Kft
MePAR
GNSSNET

Megyei, helyi honlapok


Advertisement


   
AdatvédelemGYIKImpresszumSzerzõi jogKapcsolatTechnikai információk
   
© 2007-2019 AM FTF